A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezetének legmagasabb szakmai kitüntetésével ismerték el Buchholcz Gyula, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Egyetemi Gyógyszertár intézetvezető főgyógyszerészének szakmai tevékenységét. Buchholcz Gyula a Dávid Lajos Emlékérmet a szervezet 25. kongresszusán vehette át.
Hírek
Új, modern épületben fogadják a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatra és a háziorvosi rendelőbe érkezőket a Debrecen Egyetemen. Az új helyszínen a páciensek a lehető legbiztonságosabb és legkényelmesebb körülmények között kapják meg az ellátást.
A Debreceni Aneszteziológiai Napokat 23. alkalommal rendezték meg október 9-11. között a Debreceni Egyetemen. A konferencián az aneszteziológia és az intenzív terápiás szakma újdonságai mellett a jövő kihívásait vitatták meg a szakemberek. Idén a táplálásterápia és a lélegeztetés került a fókuszba. A rangos szakmai fórumon az előadások mellett gyakorlati készségeket segítő kurzusokat is szerveztek.
A csúcstechnológiás robotasszisztált eszközök alkalmazása mellett többek között a legújabb terápiás lehetőségekről, a fájdalomcsillapításról, a fizikai teljesítőképesség fejlesztéséről, valamint betegjogi kérdésekről hallhattak előadásokat a Magyar Rehabilitációs Társaság vándorgyűlésének résztvevői. A konferenciát harmadik alkalommal rendezték meg Debrecenben.
Halálának évfordulóján koszorúzást tartott gróf Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter Főépület előtt álló szobránál október 10-én, pénteken a Debreceni Egyetem. Az ünnepségen Szilvássy Zoltán rektor beszédét követően egyetemi, állami és városi vezetők, intézmények képviselői helyezték el az emlékezés virágait.
Interaktív nyílt napra várja az egészségtudatosabb életre vágyókat a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központja (SET Center) október 18-án. A SET szakemberei ingyenes előadásokkal, mérésekkel, dietetikai és mozgásterápiás tanácsadással, rehabilitációs eszközeinek bemutatásával segítik azokat, akik a sportos életmód mellett döntöttek, döntenek.
A Kőröstej Kft. egymillió forinttal támogatja a Sürgősségi Orvostanért a Debreceni Egyetemen Alapítványt. A cég tulajdonosa az adományt kedden adta át az alapítvány vezetőjének. A felajánlást a sürgősségi orvostannal kapcsolatos oktatási és kutatási tevékenység fejlesztésére fordítják.
Idén is csatlakoznak a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) tagjai a pink október, vagyis a mellrák elleni küzdelem hónapja egyik legnépszerűbb sportos eseményéhez, a Mozaik Med Debreceni Futófesztiválhoz. A DEDM legaktívabb szervezeti egységei nevezéseket is kaptak az eseményre.
Kimagasló eredményei elismeréseként Elischer Gyula, Krompecher István, valamint Went István Emlékérmet és Jutalomdíjat adományozott három professzorának a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara. A hétfői díjátadó ünnepségen az OTDK70 Kitűzőt is átadta két professor emeritusának a kar vezetése.
Középiskolásokból álló csoport látogatott a Debreceni Egyetemre a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány támogatásával. Az egészségügyi pályák iránt érdeklődő fiatalok elsősorban a négyes hélix működésével és az intézmény egészségügyi innovációs rendszerével ismerkedtek. A szervezők remélik, hogy a csoport tagjaiból idővel remek egészségügyi szakemberek válnak.