COVID-19 minták küldésével kapcsolatos tájékoztatás

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Orvosi Mikrobiológia 2020. június 2-től  szabályozott COVID-19 mintaátvételi gyakorlatot vezet be. Az erről szóló részletes ismertetőt és a szükséges dokumentumokat elhelyeztük az Orvosi Mikrobiológia Intézet honlapján.

A COVID-19 járvány korábban elképzelhetetlen változásokat hozott a diagnosztikai laboratóriumok életében. A Debreceni Egyetemen az Orvosi Mikrobiológia Virológiai Részlege a megelőző évek hasonló időszakaihoz képest 15-20- szoros mintaszám emelkedést tapasztalt az elmúlt hónapokban. Ez a jelentősen megnövekedett munkavolumen óriási feladatot ró az intézet diplomásaira és szakdolgozóira és jelentős munkaátszervezést igényelt. Mindezeken túlmenően az is példátlan, hogy az automatizált nukleinsav analíziséhez szükséges reagensek vezető nemzetközi beszállító cégei nem tudnak megfelelni a hirtelen megnövekedett vizsgálati igényeknek, így a Mikrobiológia Intézet munkatársai számára napi feladatot jelent a legkülönbözőbb helyekről történő reagens utánpótlás biztosítása.

Meggyőződésünk, hogy jelentős összefogással úrrá tudunk lenni ezen a helyzeten és meg tudunk felelni a COVID-19 járvány alatt a diagnosztikai vizsgálati igényeknek.

Arra kérünk valamennyi klinikai munkatársat, hogy kizárólag a mellékelt útmutató alapján küldjék a Covid-19 irányú vizsgálatokra a mintákat, ellenkező esetben jelentősen megnehezülne az Orvosi Mikrobiológia dolgozóinak munkája és ez késleltethetné az eredmény kiadását is. A vizsgálatok kérése az eMedSolution rendszerben 2020. június 02-tól megváltozik, a COVID PCR az MBVNCOV2-ről rendelhető.

A fentiekkel kapcsolatos tájékoztatókat elhelyeztük az Orvosi Mikrobiológia Intézet honlapján.

A DE-KK – OM honlapján https://mikrobiologia.unideb.hu honlapon a COVID-19 vizsgálatok menüpont  alatt az alábbi dokumentumok kerültek elhelyezésre:

  • Egy ppt anyag az alábbi címen: „COVID PCR mintavételi, csomagolási, postázási útmutató ppt”
  • Tájékoztató SARS-CoV-2 koronavírus légúti mintából történő laboratóriumi vizsgálatához Debreceni Egyetemi beküldők részére, amely segít értelmezni a ppt anyagot
  • eMedSolution rendszerben a vizsgálatkéréskor automatikusan keletkező COVID PCR kérőlap templát Debreceni Egyetemi beküldők részére

Mivel a laboratórium külső beküldőktől is fogad mintákat, így a külső beküldők részére készített dokumentumok is megtalálhatók a honlapon.

Kérjük, tájékoztassa kollégáit a fenti változásokról!

Debrecen, 2020. május 29.

Köszönjük valamennyiük szíves közreműködését, üdvözlettel:

 

Dr. Kappelmayer János s.k.

járványügyi feladatok laboratóriumi munkafolyamatának megbízottja

Orvosi Mikrobiológia

Frissítés dátuma: 2020.05.29.